Baráti bőrlabdáról

A Baráti Bőrlabda Football Club 1999-ben alakult labdarúgó utánpótlásnevelő egyesület. Fő feladatunknak tekintjük, hogy Budapesten és vonzáskörzetében a labdarúgás alapjait minél szélesebb körben megismertessük az érdeklődő gyerekekkel – fiúkkal, lányokkal egyaránt.

Nyári tábor: Várjuk jelentkezésedet!

Célunk

Célunk, hogy a gyerekek 5-6 éves kortól az életkori sajátosságok által megengedett és megkívánt mozgásanyagon keresztül ismerkedjenek meg a világ talán legnépszerűbb sportágával. Preventív jelleggel foglalkozunk velük – vagyis úgy építjük, készítjük fel őket, hogy későbbiekben a lehetőség szerint sérülésmentesen tudjanak sportolni.

A foglalkozásokat már 5 éves korban elkezdjük: játékos formában mozgáskoordináció-, egyensúlyérzék-, koncentrációkészség-fejlesztő és labdaérzékelő feladatokat végeztetünk.
Kiemelten foglalkozunk a koordináció kérdésével – mind a labdás- és a labda nélküli koordinációval.

Filozófiánk

Figyelünk a kétoldalúságra; gyakorlatainkat mind a két irányba és mind a két lábbal (kézzel) egyformán végeztetjük. A sportot, mint pozitív ingert hasznosítjuk. Fontos szempont, hogy a kicsiket a megszokott közegükben hagyjuk, ezért a foglalkozások nagy része helyben, az óvodákban vagy iskolákban zajlik. Ez a szülőknek is kedvez, hiszen a mozgás lehetőségéért gyermekeikkel nem kell utazgatniuk.

Célunk az is, hogy a legtehetségesebb gyerekekkel a későbbiekben kiemelten foglalkozzunk, megadva nekik a lehetőséget a kiugrásra. 2009 szeptembere óta hat korosztályban, „kiemelt” sportegyesületi csoportjainkban készítjük fel az arra érdemeseket a sportegyesületi lét megváltozott igényeinek való megfelelésre. Ezek a csoportok évről évre részt vesznek az MLSZ utánpótlás programjában.

Azok akiknél ez alatt a pár év alatt kiderül, hogy nem egyértelműen a labdarúgás felé irányul az érdeklődésük, bátran választhatnak bármilyen más sportágat, hiszen alapkoordinációs képességeik magas szintre juthattak az egyesületünkben végzett képzés által.

Miért válassz minket?

A Baráti Bőrlabda FC szakmai anyagát Somodi László (testnevelő, labdarúgó szakedző, UEFA „A” licences edző) állította össze, aki több NBI-es csapatnál dolgozott mint erőnléti- és rehabilitációs edző. Munkatársaink a „Somodi módszer” alapján alakítják napi munkájukat – ennek hatékony végrehajtását szakmai vezetésünk folyamatosan ellenőrzi.

Edzés helyszínek

1112 Budapest, Popárdi út 1.

 1113 Budapest, Bocskai út 43-47.

Támogatás

Társasági adójával segítse a Baráti Bőrlabda FC-t!

2 + 2 =